Kedvesem maradt (mármint a kórházban). Én pedig haza a kórházi dolgokért. Édesapám közben felhívtam, hogy elmondjam a dolgokat, meg kikérdezzem a dokikról ("szia, nagypapa leszel, de gáz van, vagy mégsem, de nem biztos az orvos szerint").
Kedves végül jó szobába került, kedvesek a szobatársak, figyelnek rá és 2 idősebb néni is van, akik nyugtatgatják. Az orvosok és nővérek kedvesek, de senki nem viszgálja meg a hétvégén, csak megkérdezik, hogy jól van-e? Nemfájnemvérzik?
Kórházi menü:
- reggeli: kávé, tea (minek is a tej?) 1 db zsemle egy kis vaj
- ebéd: leves (erőleves zöldséggel és tésztával), főétel (szombat: borsófőzelék és virsli vasárnap rizseshús)
- vacsora: 1 zsemle és némi löncshús
Avagy, ha nem voltál beteg, akkor végelgyengülésben elhunysz, mert olyan kevés az étel.
A hétvége eltelt, a nővérek és az orvosok nagyon kedvesek voltak. Kedvesnek nincs vérzése és csak kisebb hasi fájdalmai vannak, de azok is szűnnek, ráadásul azok normálisak, nem kell tőlük tartani.
Hétfő:
Reggel vizit, aztán 11 körül jön kedvenc nővérünk és kérdi feleségem, hogy ugyan miért is van még itt? Szegénykém magyarázza magyarul és angolul (én ekkor már nem vagyok ott), hogy ultrahangra vár. Nővérke morcos lesz, hogy mi az, hogy a kismamát még mindig várakoztatják, azonnal vigyék le (KÖSZÖNJÜK a segítséget)! UH normális szikhójag, benne Babszem Jankóval, jobb petefészekből eltűnt a képlet. Fellélegzés, hazamenetel, öröm!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.